A gyermek körhinták ma is népszerű elemei a falusi búcsúknak, nagyobb szabadtéri rendezvényeknek főleg a kisgyermekes családok körében. Ezek közül általában kétféle típussal találkozunk, az egyik a láncos körhinta, a másik pedig a „figurás”. Ezek elektromos motorral felszerelt, gépi működtetésű hinták, míg a népi- vagy kosárhintákat kézi erővel hajtják.

A motoros működtetésű körhintáknál fontos, hogy az eszközt működtető motor villamos biztonsági felülvizsgálatát elvégeztesse az üzemeltető.

A láncos körhinta esetében az eszközre felszerelt motornál az ékszíjra védőburkolatot kell elhelyezni, mely a kezelő és a használók biztonsága érdekében is fontos. Az egyes ülőkéknél a használó be kell hogy tudja csatolni magát az ülésbe, illetve a láncos felfüggesztés nem oldódhat ki menet közben.
A figurás körhinták esetében mindegyik ülőhelynél kell lennie kapaszkodónak, illetve fontos, hogy ezeknél ne legyenek nyitott csővégek, illetve sérülést okozó nyílások.
Fontos a megfelelő, biztonságos felfüggesztés és a megfelelő teherbírás meghatározása.
A nyolc mm-t meghaladóan túllógó csavarok esetén a csavarokat be kell fedni, a használt sodronykötelek végeit be kell burkolni.
Ezek az eszközök is a 24/2020. (VII.3) ITM rendelet szerint III. veszélyességi osztályba sorolt eszközök, ellenőrzésük 3 évente szükséges, azonban 10 éves meghaladó eszköz esetén el kell végezni a 10 éves felújítást.

Vélemény, hozzászólás?